Néhány hónappal azután kapott - Magyarországon elsőként - Michelin-csillagot a Costes, miután Budapestre költöztem. Mindez 2010-ben történt, és ez a gasztroforradalomnak nevezett valami már alaposan bontogatta szárnyait.
Nagyjából ekkor döntöttem el, hogy egyszer - ha majd nagy leszek - végig kell ennem ezeket a helyeket. Eddig valamiért mégsem alakult úgy. Talán a társaság hiányzott, vagy az elhatározás, de leginkább egy olyan misztikus ködbe veszett az egész dolog, hogy folyton csak halogattam.
Néhány héttel ezelőtt - miközben a Gourmet Fesztiválon kóstolgattuk a Costes és a Borkonyha ételeit - született az ötlet: itt a legszebb alkalom, már van négy ilyen étterme az országnak, együk végig. Az, hogy a harmincadik születésnapomra sikerült az első ilyen alkalmat időzíteni, nem hosszas tervezés eredménye, de ha már így sikerült, kifejezetten örültem neki.
Michelin Guide alapok
1. Igen, van köze az abroncsokhoz.
2. A kiadvány több mint egy évszázados múlttal rendelkezik.
3. Egy, kettő, illetve három csillaggal jutalmazza a legkiválóbb éttermeket. Ezen felül létezik a Bib Gourmand jelölés, mely kiváló ételeket takar visszafogottabb árakon.
4. Mindössze kb. 150 háromcsillagos hely létezik az egész világon. A könyv szerint ezek a helyek egy külön utazást is megérdemelnek.
5. Sem a tesztelők személye, sem a tesztek időpontja nem nyilvános.
6. Itthon négy egycsillagos étterem van: Costes (2010, séf: Miguel Rocha Vieira), Onix (2011, séfek: Szulló Szabina és Széll Tamás), Borkonyha (2014, séf: Sárközi Ákos) és a Tanti (2015, séf: Pesti István)
7. Ezzel a négy, csillaggal rendelkező étteremmel vezetünk a régióban. |
A terv a következő: körülbelül havonta egy Michelin-csillagos hely, illetve ráadásként szabadidő függvényében egy másik régi cél: az Anyukám mondta. Szerettem volna a klasszikus fine diningot a végére hagyni és a két újonnan csillagot szerzett étteremmel indítani a túrát, a választás elsőként a Borkonyhára esett.
Amit elsőként kiemelnék, hogy a legkevésbé sem feszengtünk, még akkor sem akkor, amikor beleettünk a másik ételébe. Az munkahelyi ruháim közül az egyik csinosabbat választottam ki, és úgy éreztem, hogy nem lógok ki a tömegből, de még ennél egyel lazább is belefért volna. A pincérek felkészültek voltak és közvetlenek, de nem vitték túlzásba.
Vacsora előtt természetesen jött egy kosár kenyér vajjal, ez nem is volt meglepő, ami viszont igen, hogy habár az egész menü hibátlan volt, ez volt az egyik legkiemelkedőbb pontja. Egyébként is kritikus pont nálam a kenyér, nagyon szeretem próbálgatni, kísérletezni vele, keresni az tökéleteset. Három típusú kenyeret kaptunk: egy mézes aszalt gyümölcsöset kesudióval, egy szezámmagosat, amit tintahal tintájával színeztek feketére és egy köményeset. Egyébként mindhárom búzalisztből készült élesztős kenyér volt.
Annak ellenére, hogy hárommal terveztünk a vacsora elején, két fogásig sikerült eljutni: a roppanós kacsamáj, a korianderes bélszínleves, a vörösborban párolt borjúpofa és kecskegerinc, vaníliás karalábéval és a ribeye steak céklával közül a levesre fogok legtovább emlékezni. Leginkább a tom kha gaihoz hasonlított, de annál teltebb volt. Ezt viszont ellensúlyozták a friss, éppen csak blansírozott zöldségek, amellyel tálaltak.
Azt gondolom, hogy nem mehetünk el az ár-érték arány kérdése mellett sem. A korianderes bélszínleves pl. 1950 magyar forint. Tény, hogy ez nem kevés, de a közelben található Belvárosi piacon pl. 1870 forint az ehhez valamelyest hasonlító nagy adag tom kha gai rákkal. És akkor mégis csak egy piacról beszélünk. Szóval természetesen nem fogom azt mondani, hogy olcsó, de ezért az árért ilyen ételeket nem sok helyen fogunk találni, összességében megéri befektetni az élménybe.
Az esemény egyébként a #zsaniákimichelintour hashtag alatt is nyomon követhetitek, mind istagramon, mind facebookon.
Facebookon is ott vagyunk, kövessetek minket :)
Zsani
Fotó: Bondár Csaba
Fotó: Bondár Csaba
Fotó: Csenki Ágnes
Fotó: Bondár Csaba
