Ahogy általában a hazai gasztronómiában, úgy a cigány konyhában is kultikus szerepe van a rántott húsnak.
Jamie Oliver a legújabb könyvében az angolok comfort food-jairól, vagyis lélekmelengető, házias ételeiről ír. Ha elkészülne ennek a hazai változata, a nyomda közelébe sem kerülhetne, amíg szó nem esik benne a rántott ételekről, és most szándékosan nem fogok olyan klisékről írni, mint a vasárnap délelőtti klopfolás, mindenki tisztában van vele, hogy olyankor ezért leng ki a Kárpát-medencében a szeizmométer.
Rántott húst sok mindenből lehet csinálni. Lehetne például borjúból, ha az beszerezhető/megfizethető alapanyag lenne itthon, vagy lehetne csirkéből, de ez kívül esik az érdeklődési körömön. Tehát, ha rántott hús, akkor sertés.
Ellenben itt van az internetes szakirodalom sztárja, ez a fledermaus (bőregér, aranypecsenye) nevű cafat. Számtalan leírásban, ajánlóban, toplistában és tesztben találkoztam már vele. Minden sertésnek van ilyen (a comb belső részéről van szó egyébként), mégsem botlunk ilyen kiírásba a hentespultban, mert nem szokás így bontani a húst. Persze megfelelő mennyiségű udvarlással és/vagy egy rugalmas hentessel gond nélkül beszerezhető. 
Rég szerettem volna kipróbálni, szóval az egyik pénteken ment a telefon a hentesnek: tedd már félre, két óra múlva ott vagyok. Aznap nem volt nálam bankkártya, készpénz meg szinte alig, szóval aggódtam kicsit, hogy ki tudom-e fizetni, vagy maradhatok takarítani. Négy kisebb szelet hús (kb. 40 dkg) ~600 forint. Eddig tetszik, még egy kis hamburgerhús is belefért, az pont kifogyott.
Hazaérve persze első dolgom volt csekkolni a húst, be kell valljam itt erősen elkezdtem kételkedni. A cafat szó tényleg helytálló ebben az esetben. Ott volt előttem az alapvetően gusztusos, friss hús, rajta jó sok mócsinggal. (Ha bárki is kételkedne, szeretném megerősíteni: a cafat és a mócsing szakmailag elfogadott szakkifejezések.)
Receptet nem írok, mert ehhez tényleg nincs képem, aki vajas kenyeret sem tud kenni, az is tudja: kicsi klopfolás (tényleg kicsi, egyszer már agyonverték az állatot, nem kell újra), só és bors, majd jön a liszt, tojás és prézli szentháromsága. Semmi flancolás, egyedül csak annyi, hogy házi zsemlemorzsát használtam: jó minőségű kenyeret reszeltem, szép nagy szilánkokra. Végül bő napraforgóolajban sütöttem aranybarnára. Nem, nem vajon, Anya sem úgy csinálta.
És hogy megtörtént-e a csoda? Jelentem, igen. Életem legpuhább, legszaftosabb és legízletesebb rántott húsát kaptam ebből az elsőre gyanús kinézetű húsdarabból. A tálalás nálam szigorúan sültkrumplival lehetséges, bár a krumplipüré sem akkora eretnekség.
Szóval irány a hentes és jó étvágyat!
Zsani
