Ezer forintos receptek, avagy mit főzzünk, ha csóróság van

Posted on január 19, 2016

Sokszor beszéltünk már arról, hogy nálunk, romáknál nagyon nagy hangsúlyt kapnak az ünnepek, emellett a hétköznapok pedig gyakran nagyon puritán módon zajlanak. Vagy egyszerűen nevezhetjük nevén a gyereket: szegénység van. 

Rég dédelgetett álmunk megmutatni, hogy igenis lehet nemcsak jót és táplálót, hanem egészségeset olcsón is főzni. Felállítottuk a magunk szabályait, melyek a következők:
collage2.jpg
-  Maximum 1000 forintból főzünk 2 fő részére ebédet. Ennél kevesebből nem igazán lehet menzákon ebédelni sem, az ötszáz forint viszont már lehetőséget ad arra, hogy viszonylag sok alapanyagból válasszunk.
- Egyikünk sem követ semmiféle diétát, sokkal inkább hiszünk a kiegyensúlyozott táplálkozásban, így minden tápanyagtípust fogyasztunk. Szerencsére ételintoleranciája sincs senkinek a tesztcsapatban. Válogatósak meg főleg nem vagyunk.
- A mennyiségeket egy ülőmunkát végző felnőtt szükségleteihez igazítjuk. Hús nem feltétlenül kerül minden nap az asztalra, de nem szeretnénk délután háromra éhesek sem lenni.

- Törekszünk arra, hogy minden ebéd tartalmazzon zöldséget, esetleg gyümölcsöt. Ugyan tél közepén nem egyszerű, de lehetőleg szezonális termékekben gondolkozzunk.
- Semmiből sem veszünk akciósat, ha mégis, nem az akciós árral számolunk. Minden alapanyagot arányosan számolunk fel (pl. fűszerek).
- Vásárolni a megszokott helyeken szoktunk: a legtöbb dolog a piacról érkezik, illetve az AldiJ, Lidl és ha már Tesco, akkor online. 

A kapcsolódó bejegyzéseket lásd itt.

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://romanigastro.blog.hu/api/trackback/id/tr748271382

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása