Az idei év legmenőbb lecsója

Posted on augusztus 27, 2014

Pár évvel ezelőtt találkoztam vele, egy világlátott barátnőm (nem, nem arról van szó, hogy volt kétszer Görögbe’, hanem az Antarktisz kivételével minden kontinenst megjárt) egyik kedvenc étele. Annyira kíváncsi voltam, amikor mesélt róla, hogy nagyjából húsz receptből összeollóztam egyet, majd teszteltem vele a sajátom, és sikerrel átment. Nagyon sok változata van egyébként, amitől kicsit más az enyém, hogy kerül bele zaatar fűszerkeverék (kakukkfűből, szezámmagból  és szumákból áll), ami a sok receptben kimarad.

Azon a nyáron azon kaptam magam, hogy minden héten az asztalra kerül, az egész nyár a shakshuka szólt.

Az ételt egyébként nagyon sokan Izraelhez kötik, viszont ide már Észak-Afrikából került: alapvetően Tunézia, Líbia, Algéria, Marokkó és Egyiptom a forrás és innen terjedt tovább a Közel-Kelere, az arab országokba és Spanyolországba.

dscn1016.jpg

Azért szerettem meg ennyire, mert a a hagyományos lecsóhoz képest egyrészt  a paradicsom sokkal hangsúlyosabb, mint a paprika, és mert sokkal fűszeresebb ételről van szó. Néhány hónappal ezelőtt, a blog tervezésekor az első receptötletek között volt ez az étel, mint lecsóalternatíva, időközben pedig csak kapkodom a fejem, idén minden magyar gasztroblogon kötelezően szerepel. Joggal.

Hozzávalók:
- 1 kg érett paradicsom hámozva, vagy 2 konzerv
- 1 paprika
-1 fej vöröshagyma
- 3 gerezd fokhagyma
- 2 ek olívaolaj
- 1 ek paprika
- pici cayenne bors
- 1 tk római kömény
- 1 púpos tk zaatar
- 1 tk cukor
- 4-6 tojás

A nagyobb darabokra vágott hagymát üvegesre pirítjuk, hozzáadjuk a fűszereket és a felszeletelt paprikát, majd felöntjük a paradicsommal. 10 percig főzzük fedő nélkül majd óvatosan hozzáadjuk a tojásokat és addig főzzük, míg azok is megfőnek.

Pitával találjuk, adható hozzá még jalapeno paprika illetve feta sajt.

dscn1021.jpg

Zsani

Facebookon is ott vagyunk, kövessetek minket :)

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://romanigastro.blog.hu/api/trackback/id/tr76641061

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.