Egészen közel a mennyországhoz

Posted on június 18, 2015

A The Box Donut még csak két hete nyitott, mivel a fánk az egyik nagy kedvencem muszáj volt azonnal kipróbálni.

A város egyik legkönnyebben megközelíthető helyén található a hely, a Nyugati pályaudvarral szemben. Néhány asztal az egész, letisztult, egyszerű berendezés, egy fotókkal teli falon kívül semmi sem vonja el a figyelmet a belső tér központi eleméről, a fánkos pultról. 

Az első és legszembetűnőbb dolog, hogy nem a klasszikus, kerek formával dolgoznak, bizony, szögletesek. Kissé szkeptikus voltam ezzel kapcsolatban, az első dolog, ami eszembe jutott, hogy "Szögletes fánk? Aha, és akkor mi van?". Reméltem, hogy nem ez minden, amit tudnak. Nos valóban nem. 

A rendelés a pult mellett történik, délután 5 körül még rengeteg féle fánk volt, pedig mialatt ott voltunk vendég is volt szép számmal. A kiszolgálásról csak jókat tudunk mondani: csupa kedves, mosolygós ember a pult mögött, az pedig nagyon ritka, hogy már a második héten lehetőség van bankkártyás fizetésre.

img_20150617_174134_2.jpg

Beszélhetnék még a kávéról, a limonádéról, a meseszép ízesített vizekről, a szendvicsekről, de minek, amikor lehet a fánkról is. Én első körben egy creme brulee fánkot - ennek egyikünk sem tudott ellenállni - és egy cappuccinót rendeltem. A előbbit egyébként mogyoróolajban sütik, és természetes alapanyagokkal dolgoznak. A legkritikusabb pont egy fánk esetében a zsiradék mennyisége, amit itt tökéletesen sikerült eltalálni: a legkevésbé sem tocsog, viszont érezhető, hogy mégis csak fánkot eszünk, és icipicit, pont a kellő mennyiségben olajos a dolog. A creme brulee egyébként tökéletes választás volt: elképesztően selymes vaníliás szósszal volt töltve, a tetején pedig leheletvékony karamellréteg. Kóstoltunk még fehércsokis, málnás verziót (ez málnakrémmel van töltve a tetején pedig fehércsoki és liofilizált málna található) valamint - mivel az aznapi véradás után úgy éreztem, hogy ma nekem ezt is szabad - visszamentem egy második körös tejcsokis pillecukrosért. Mindegyik nagyon finom volt, de a creme brulee kiemelkedő. 

Külön pluszpont, hogy a hely a cukiságfaktort is tökéletesen kimaxolja a "Legyen szép napod!" kártyákkal. Az elvitelre készült hatos dobozokhoz pedig egyéb, például szülinapos kártyák közül is válogathatunk, természetesen mind a doboz, mind a kártyák illeszkednek az alap designhoz. 

Az árak a következő módon alakulnak: a fánkok 390 forintba kerülnek. Nos ez nem a Tesco kategóriája, de a minőség sem. Az ár-érték arány nem rossz. A mangós limonádé 690, a kávé valahol 400 forint körül volt, erre pontosan nem emlékszem már. 

Összességében ajánljuk a helyet, érdemes egy-egy különlegesebb fánkot megkóstolni.

11401373_10206006924467245_3215663337620647509_n.jpg

Facebookon is ott vagyunk, kövessetek minket :)

Zsani

1 komment
Címkék: teszt étterem fánk

A bejegyzés trackback címe:

https://romanigastro.blog.hu/api/trackback/id/tr47553682

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

medali (törölt) 2015.06.25. 15:08:46

keptelenseg megenni ezt a tomeny cukrot
süti beállítások módosítása