Last minute karácsony: halas pite

Posted on december 22, 2014

Év vége van, ami eleve mindig megterhelő, számomra viszont az idei még a sokéves átlagon is túltesz. A tavalyi karácsonyom volt életem eddigi legnagyobb kihívása: egyedül készítettem el egy hatfogásos vacsorát kilenc főre, úgy, hogy volt olyan étel, amit két napon keresztül készítettem, de olyan is, ami szentestére elfogyott, így kétszer kellett megsütni. Ehhez képest idén költözünk: a főzésre csak 24-én lesz időm, helyette most dobozolok, csomagolok, darabonként szelektálok, így a vacsorát kénytelen vagyok a lehető legkreatívabban (értsd: legyen látványos, de gyors) megoldani. Ebben a szorult helyzetben született az alábbi halas pite recept, ami a rácponty olyannyira átértelmezett változata, hogy már egyáltalán nem az. Az egyszerűsége ellenére pedig minden megvan benne, ami egy karácsonyi ételhez kell: mutatós, finom, bónuszként pedig nem is kifejezetten nehéz étel.

img_2912.jpg

Fotó: Baranyai Violetta
Hozzávalók (négy közepes adagra):
- 30 dkg szürkeharcsa
- fél fóréhagyma
- 1 paradicsom
- 2 zöldpaprika
- 1 tojás
- 1 csomag levelestészta
- 1 ek zsiradék

A zsiradékon megpároljuk a felaprított póréhagymát és zöldpaprikát. Amikor kezd puhulni hozzáadjuk a kockákra vágott paradicsomot és halat. A harcsa viszonylag gyorsan elkészül, vigyázzunk, hogy ne főzzük túl: akkor jó a töltelék, amikor a hal már átfőtt, de a keverék már nem vizes. Ha elkészült hülni hagyjuk kicsit, majd hozzátesszük a nyers tojást. Közben kivajazunk egy 20-25 cm-es sütőformát és a levelestésztát duplájára nyújtjuk. A tésztával kibéleljük a formát, beletesszük a tölteléket és a szélén kilógó széleket ráhajtjuk, tojással megkenjük és készre sütjük. Kicsivel több időráfordítással pedig - ha eddig nem sikerült volna - ebben az ételben kiélhetjük minden kreativitásunk: jöhetnek a hal, karácsonyfa, rénszarvas alakú piték.

Jó étvágyat és boldog karácsonyt!

Zsani

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://romanigastro.blog.hu/api/trackback/id/tr336986963

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása